3ik hét

A 3ik hét közepén vagyok. Nagyon nehezen viselem. Beadtam a múlt hét elején a kérvényemet másik hajóra. A főnök aláirta, leinformálták a dolgokat és most várok a központra, hogy mikor raknak majd át. Nem siettek a leinformálással. A leadás után 5 nappal intézkedtek először. Ahogy néztem a másik hajót, a legjobb az lenne, ha most hétvégén már mehetnék, de ez tőlük függ. Legközelebb ilyen alkalom, majd csak 3 hét múlva lesz azt hiszem.
A múlt héten, mentem megint takaritani St. Thomas előtt. És úgy volt, hogy majd megyek canaveral előtt is. De a lido-s főnök, azt mondta mást küld le. Nagy ellenvetésem nem volt ellene, de kíváncsi voltam, hogy akkor nekem másnap mi a dolgom déltől. Beosztásom szerint kerekes székeznem kellet volna, de azt a mi hajónkon külsősök csinálják. Ezért fel is mentem a szobaszervizbe megérdeklődni, hogy akkor ez most mi? Aztmondták, ne törődjek vele majd 5kor menjek dolgozni a lido-ra. Ezt mind nagyon király volt. Kimenni sajos nem tudtam, mert beosztottak Port Maning-re. Ilyenkor 1 hétre elveszik az igazolványom és nem mehetek el a hajórol, de ha van valami proba riadó akkor arra nekem menni kell. Sebaj legalább aludtam egy csomót.
Közben meg történt olyan is, hogy leakartak küldeni az étterembe. A legnagyobb dolog amitől rettegtem. Mivel otthonról jött pár jó hir, rögtön vissza is utasítottam. Megmondtam normálisan, hogy nekem ez az utolsó szerződésem és nem akarok menni. Elvileg másik hajóra mentem volna nem ugyan ide vissza, és azért jöttem, hogy annak az útvonalát is bejárjam, megnézzem a helyeket. De ha választanom kell, hogy haza menjek vagy ott dolgozzak akkor én inkább haza megyek. Senki nem akar ott lent dolgozni. Nem a vendégekkel lenne a gond, hanem a munkatársakkal. Ők már jó pár éve itt vannak a végnél. Indonézek, Fülöpök, Indiaiak és még sorolhatnám. Egyikük sem egy barátságos alkat. És hogy az ember ne ússzon el be kell vinni vagy 20 tányérnyi kaját egyszerre minél gyorsabban. De amikor bemegy az ember ott a nagy sor és a közben arra is figyelni kell, nehogy lelopják a tálcádról amit már összeszedtél. A hátamat, nem akarom ez miatt kikészíteni. Otthon megmondta az orvos, hogy ne erőltessem, és ha nem viszek be annyi tányért, tuti köcsög lenne velem az adott pincér. Hát nekem ez a stresz köszönöm szépen nem kell. Ezért is várom az áthelyezés napját mint gyerek a karácsonyt. Mert ha közben, megint bepróbálkoznak, akkor én haza felé veszem az irányt. Közben már az egészet nehezen viselem. Nagyon nincs hely ezen a hajón. Bemegyek beviszem a retkes dolgokat a mosogatóba és ott van vagy 10 ember, egyiket sem érdekel a másik csak pakolnak, közben meg átsétálna valaki és löki fel az embert.
Minden héten, megy haza valaki ismerős. Ez régen is igy volt, csak ezek az emberek mind akkor jöttek amikor én itt voltam. És mivel majdnem olyan, mintha el sem mentem volna még rosszabb. Új emberek meg nem nagyon jönnek, igy számoljuk vajon ki kerül közölünk le. Én meg azt nézem, hogy ez miként befolyásolja az áthelyezésem. Nehezen élem túl a napokat. Könnyedén kellene felfognom az egészet, de sajnos nem merem. Akkor elkezdenének szívatni, de nagyon és akkor haza kellene menni. A másik hajó az tuti nyugisabb lenne. Annak kell lennie, de ezt majd csak akkor tudom, meg HA már odakerülök(és nem pedig haza).